Lépj velünk kapcsolatba!

Rólunk mondták

Akikkel már dolgoztunk

“Vivienék segítségével vállalatunk nemcsak megjelent a közösségi média csatornáin, hanem egyértelműen sikeres jelenlétet épített fel. Kijelenthetjük, hogy ezen szakmai szegmensben kiemelkedően teljesítünk.

Szeretek olyan szakértőkkel dolgozni, akik nem csak a feladatot, hanem a célt is megértik, önállóan, kreatívan és dolgosan állnak helyt.
Vivienék ilyenek.”

Annus Péter
DOM-Elzett Kft.

“A posztoknál és a blogcikkeknél is nagyon eltaláltátok a lényeget, mint ha végig mellettem lennétek, egy projekt megvalósulásánál. Köszönöm”

Solymos Gábor
Solymos Design

“Szia Vivi! Ma megkeresett a Dietetikusok Országos Szövetségének Elnöke, hogy szívesen működnének együtt a Vita Graal-al 🥰 Hát ha létezik szakmai elismerés, akkor ez az! Ti segítetek nekem megjeleníteni a víziómat, így az érdem a Tiétek is! Nagyon köszönöm!”

Huszti Marianna
Vita Graal

“Egészen kiváló szolgáltatást nyújtanak cégünknek, amit ezúton is köszönünk!
Kreatív, és professzionális a munkájuk minden eleme, de fontos kiemelni a proaktivitásukat is.
A szakmai erények mellett pedig nagyon emberi és derűs az együttműködésünk.”

Takács Gergely
Kádár Hungary Kft.

“Ez a csapat valóban hozzáértő és megbízható. Több ügynökséggel is dolgoztunk már korábban, de ők tényleg kiemelkedőek.
Bátran ajánljuk őket mindenkinek, aki hatékony és megbízható marketingmegoldásokat keres. A PRIBELS munkatársai valóban a cégünk sikeréért dolgoznak...”

Papp Csaba
SymbiGen Kft.

Készen állsz?

Szakértői vagyunk annak, hogy egy magyar KKV-ból kihozzuk a maximumot, méghozzá költséghatékonyan.

PRIBELS MARKETING